BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

Tedd meg az első lépést a felelősségvállalás felé!

Az elmúlt időszak sok szempontból kirántotta a lábunk alól a talajt: költözések, változások, bizonytalanná váló határidők és feladatok… Mind-mind azt az érzést növelhették bennünk, hogy nincs mit tenni, jobb, ha sodródunk az árral.
Ez a megközelítés azonban ahelyett, hogy javítaná a közérzetünket, sokkal nagyobb eséllyel fogja még tovább rontani, hiszen egy passzív („áldozat”) szerepbe helyez minket. Ha csak várunk és engedjük, hogy az események magukkal ragadjanak, nagy eséllyel nő bennünk a szorongás, és egyre kevésbé érezzük majd hatékonynak magunkat.

Hogyan lehet kilépni ebből a negatív spirálból? Mit tehetünk ebben a bizonytalan helyzetben?

Elsőként érdemes különválasztani, hogy mire van hatásunk, és mi az, amit valóban nem tudunk befolyásolni. Ez utóbbit jobb, ha elengedjük, és nem emésztjük magunkat feleslegesen. Az első kategóriába eső, vagyis kontrollálható helyzetek esetén azonban lépjünk tovább, és fogalmazzuk meg azt is, hogy mit tudunk tenni!

Egész pontosan: én mit tehetek? Milyen lépéseket fogok megtenni annak érdekében, hogy az általam irányítható terület pozitív irányba változzon?

És ezen a ponton fonódik össze a kontroll a felelősséggel. Tudatosul-e bennem, hogy miért vagyok felelős? És ha igen, vállalom-e ennek a súlyát?

Persze mindannyian szeretnénk azt hinni, hogy felelősségteljesek vagyunk, hiszen „megtesszük, amit kell”, de gondoljunk csak bele: felelősek vagyunk-e magunkért? Törődünk a saját szükségleteinkkel? Vagy a gondoskodásunkból csak mások részesülnek?

A kérdések megválaszolásában sokat segíthet egy szemléletesmodell, a felelősségvállalás létrája.

Idézzünk fel egy aktuális problémahelyzetet, és azonosítsuk be, hogy mely fokán állunk a létrának:

• A legalsó létrafok gyakorlatilag azt jelenti, hogy a személy még nincs a probléma tudatában,
• ezután felismeri, és másokat hibáztat,
• majd passzívan vár és remél.
• A következő lépcsőfok nagyon fontos, ez a valóság elfogadása.
• Csak ezután kerülhet sorra az a kérdés, hogy mi ebben az én szerepem.
• Ha sikerül megfogalmazni, és vállalni a felelősséget a kérdésért, akkor léphetünk előre a létra következő fokára: a megoldások keresésére.
• Ezután jön a megvalósítás,
• majd végül a fenntartás.

Vegyünk egy példát!

Tegyük fel, Zoé hetek óta halogatja a beadandója megírását. Egyre idegesebb, nehezen alszik, nincs kedve semmihez, de a feladatával nem halad. Kezdetben ez még nem is zavarta, hiszen a határidő távolinak tűnt, de ahogy teltek a napok, egyre jobban aggasztotta a helyzet (1. szint).

Próbálta elkezdeni az írást, de a szomszédok folyton hangoskodtak, így nem haladt (2. szint). Dühös volt rájuk, de remélte, hogy hétfőre már megunják a bulizást, és nyugalma lesz (3. szint). Eljött a hétfő, de a helyzet nem változott, és Zoé tudatosította magában, hogy ezzel számolnia kell (4. szint). Nem akarta bukni a tárgyat, így elkezdett gondolkodni: ő mit tesz vagy éppen mit nem tesz a megoldás érdekében? Rájött, hogy igazából semmi kedve nem volt a feladathoz, és jó kifogásnak használta a szomszédból átszűrődő zajokat (5. szint). Persze a hangzavar továbbra is zavarta, de tudta, hogy a reggeli órákban mindig csend van, ezért átütemezte oda a tanulást. Plusz a biztonság kedvéért rendelt egy zajszűrős fejhallgatót is (6-7. szint), és most új napirenddel felfegyverkezve küzd a beadandóval.

Ezt a rövid történetet olvasva valószínűleg mindannyian tudtunk egy-egy ponton azonosulni Zoéval, hiszen mindannyian találkozunk nehézségekkel az életünkben. Ami azonban fontos, hogy ezek a problémák nem fognak megoldódni egészen addig, amíg a létra 5. fokára nem lépünk, vagyis amíg nem azonosítjuk a saját szerepünket és felelősségünket a történetben.