BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

Mindent vagy semmit?

Kognitív torzításaink a mindennapokban

A kognitív torzítások gondolkodási hibák, amelyek akkor jelennek meg, amikor észleljük, feldolgozzuk és értelmezni próbáljuk a körülöttünk zajló eseményeket, a minket érő ingereket. Ezek a gondolkodási mintázatok legtöbbször negatív érzéseket keltenek, de még ha nem is, mindenképpen akadályoznak bennünket az élet számos területén.

Ezért is fontos, hogy „résen legyünk”, és észrevegyük, hogy milyen kognitív torzításokkal élünk együtt és azok hogyan hatnak az életünkre. Tulajdonképpen ez a tudatosság az első lépés ezeknek az ártalmas gondolatoknak a legyőzésében.

„Mindent vagy semmit”/dichotóm gondolkodás

A kognitív torzítások egyike a „mindent vagy semmit”, dichotóm gondolkodás, amelyre a szélsőségek jellemzőek: valami vagy fekete vagy fehér; vagy teljes siker, vagy teljes kudarc, mintha nem létezne köztes út a kettő között.

Például:

Vagy megcsinálom ezt a beadandót ötösre, vagy inkább bele sem kezdek.
Vagy tudok valami szórakoztatót mondani a többieknek, vagy ha nem, akkor jobb meg sem szólalni társaságban.
Vagy végzek most az egyetemen, vagy teljesen kudarcot vallok.
Vagy mindig kedves vagyok a barátommal, vagy nem vagyok elég jó barátnő.

Ez a típusú gondolkodás nagy terhet róhat a gazdájára azt sugallva, hogy a helyzetben csak két kimeneteli lehetőség van: ez általában plusz nyomást, szorongást jelent, hiszen „jól kell teljesíteni”, „nagyon szórakoztatónak kell lenni”, „végezni kell”, „mindig kedvesnek kell lenni”, vagyis nagy tétet kapnak akár kisebb szituációk is. Természetesen vannak fekete-fehér helyzetek, de érdemes mérlegelni, hogy éppen helytálló-e, minket segít-e, ha egy helyzetről szélsőségekben gondolkozunk. Már csak azért is, mert a dichotóm gondolkodás könnyen vezethet érzelmi kilengésekhez, hullámvölgyekhez, amelyekben az elenyésző „tökéletlenségek”, egyébként megoldható problémák is óriási fájdalmat, szenvedést okoznak.

Gyakran a dichotóm gondolkodás egy elkerülést is beindít, és csökkenti a kezdeményezőképességet. 

Elképzelhetjük, hogy mi lesz annak az eredménye, ha valaki egyre gyakrabban nem kezd neki a beadandónak, ami túl nehéznek tűnik, vagy amire túl kevés idő van ahhoz, hogy ötös legyen, vagy egyre hallgatagabbá válik a társas kapcsolataiban, ismerkedésnél, mert valahol ez a rejtett, megbúvó gondolkodásmód hat rá.

Számos esetben a szülők részéről is elhangoznak olyan mondatok, hogy „Kisfiam, amit csinálsz, vagy csináld rendesen, vagy ne csináld!”

Érthető, hogyha valaki szeretné, hogy a gyermeke minőségi munkát végezzen és igényes legyen, azonban a „mindent vagy semmit” gondolkodásra nevelés nem feltétlenül kifizetődő: amikor valaki éppen beletanul valamibe sok-sok hibázás és gyakorlás árán, amikor az egyetemen teljesít és szűkösek a határidők, vagy amikor a munkahelyén kell megfelelnie, vagy társas helyzetben, párkapcsolatban szeretne feloldódni. A sort még bőven tudnánk folytatni.

Ez nem azt jelenti, hogy lejjebb kell adni a célokból, hanem, hogy érdemes szem előtt tartani, hogy a célok felé (ötöst szeretnék a beadandómra, szeretnék szórakoztató lenni társaságban, kedves szeretnék lenni a párommal) hogyan tud valaki lépésekben haladni, hogyan tud elindulni, és haladni, még akkor is, ha esetleg a célja nem teljesül 100%-ban.

Ez a fajta „skála”-szemlélet sokat segíthet a dichotóm gondolkodás elhagyásában: 

• Hol tartok most a célom elérésében? Hány százaléknál?
• Mi az, ami teljesült már belőle és mi az, ami még hátravan?
• A beadandóval ma 20%-nyit tudtam előrehaladni? A hozzászólásomra volt valaki, aki figyelt, még ha nem is mindenki? A legtöbb vizsgát sikerült teljesíteni? 

Rendben van. Ez is egy haladás, érdemes értékelni a megtett lépéseket, a befektetett erőfeszítést! 

• Mi az, ami segített abban, hogy ezt a jelenlegi haladást elérjem? Hogyan csináltam?
• Mi kéne ahhoz, hogy legközelebb még közelebb kerüljek a célomhoz? 

Sok sikert hozzá!

Készítette: Menyhárt Emese, pszichológus