BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

Horogra akadva

Ismerős az a vita, ami úgy végződött, hogy mindkét fél rosszul érezte magát? Aminek a végén feltettük magunknak azokat a kérdéseket, hogy „miért történik ez velem mindig”, „hogy lehet, hogy már megint…?” - illetve csalódottan zártuk le a dolgot azzal, hogy „azt hittem, ő más, mint a többi”?

Ismerősek azok a helyzetek, amelyek összefoglalhatóak olyan mottókkal, mint például "ha te nem lennél", "ezzel nem tudok mit csinálni", "most rajtacsíptelek"?

Furcsa, hogy néhány dolog - akármilyen kellemetlen is - valahogy újra és újra megismétlődik, valahogy mindig belesodródunk egy újabb értelmetlen, fölösleges vitába, drámába...
Nagyjából ezzel a pár sorral nyitja egyik kedvenc könyvem a „játszma” ismertetését.

Mindannyiunk életében vannak játszmák, így valószínű, hogy a fenti sorok olvasása közben derengeni is kezdett egy-két konkrét élmény, amikor valakivel, valakikkel egyszerűen nem lehetett zöld ágra vergődni, és bár folyamtos volt a kommunikáció, aktív volt a kapcsolat, a dolog egyáltalán nem haladt a megoldás felé.
Persze nem minden rosszul elsült helyzetet nevezünk játszmának. A játszmáknak valamilyen forgatókönyv szerint zajlanak, amiben el van rejtve egy kis csapda is. Ezek a forgatókönyvek mindig valami rejtett tanulságra vezetik rá az embert, mondjuk olyanra, hogy „megmondtam, hogy minden férfi disznó”.

A játszmáknak többsége igazából egyszerű, hétköznapi kis bosszúságot, meglepő helyzetet jelent. Ezekről még mesélni is szoktunk, összesúgva, hogy „képzeld, mit csinált már megint”. Vannak azonban emberek, a „nagy játékosok”, akik nagyobb tétekkel, intenzívebben játszanak. Szélsőséges esetben ezek a játszmák a kórházban, bíróságon vagy hullaházban érnek véget. Többek között emiatt szokták az etikusabb önvédelmi oktatásokon elmondani, hogy nem érdemes minden helyzetben "férfiasan kiállni magunkért", vagy rögtön kést rántani egy verekedésnél - az, hogy a másik ember milyen téttel játszik, gyakran csak utólag derül ki, amikor már bajba kerültünk.

Már ezért is érdemes áttekinteni, milyen fontosabb momentumai vannak egy játszmának, hátha sikerül még időben kilépni belőlük a jövőben!
Az elmélet szerzője, Eric Berne az alábbi formulát írja le:
Játszma = Horog (Csali) => Gyengepont => Válasz => Átkapcsolás => Szembesülés => Nyereség

Ez még így önmagában nem sokat segít, kövessünk hát végig egy tankönyvi példát!
Van két egyetemista, Alexander és Zakarias. Mindkettőnek megvannak a maga problémái, Zakariasnak például az, hogy nem nagyon megy a matek, gyakorlatilag a csoport leggyengébbje. Megkeresi hát Alexandert, aki viszont egész jó matekból, és általában szívesen is segít a többieknek. Az alábbi interakció zajlik le köztük:

Zakarias: Jaj, ez nekem nem megy, segíts! (Ez a Horog, amivel bevonja a játszmába Alexandert. Olyan, mint a Vissza a jövőbe c. filmben a „nyuszi vagy, McFly?” mondat.)

Alexander: Hát persze! (Neki az a Gyengepontja, hogy szeret a gyengébbeken segíteni. Azt nem tudjuk, hogy önzetlenség miatt, vagy így okosabbnak érezheti magát másoknál.)

Zakarias: Biztos ráérsz? Nem akarok a terhedre lenni! (Ez a Válasz.)

Alexander: Ugyan, segítek szívesen! (...és már hozzá is kezd. Ez még mindig a Válasz, alakul a terv…)

(Eljön a pillanat, amikor Alexander nem tűnik annyira okosnak: újra kell számolni valamit, keresi a szavakat, kicsit belezavarodik, el kell gondolkodnia, és akkor… )

Zakarias: Hát úgy látom neked se megy túlzottan. (Ez az Átkapcsolás. Zakarias eddig alárendelt pozícióban volt, de most szerepet cserélnek, és ő szólja le a csoportelső Alexandert. )

(Alexander csak pislog, nem érti, hogy mi történt. Sejti, hogy ez a helyzet itt nem is a matekról szólt. Ez a Szembesülés.)

Végül mindketten valamilyen fura Nyereséggel zárják a játszmát. Zakarias elégedett magával, mert lebuktatta a csoportelsőt, hogy ő sem ért ám annyira matekhoz. Így már megnyugodhat az önértékelési problémáival kapcsolatban. Alexander nyeresége nem ennyire egyértelmű. Ha abból indulunk ki, hogy ő azért szeret segíteni, mert ezzel érzi, hogy ő mennyire rendben van, akkor azért mégis lehet egy tippünk: Alexander most bizonyítékot nyert, hogy nincs mindenki annyira rendben, mint ő, mert az emberek visszaélnek a jószándékkal. Ha egyszer elveszítené a csoportelsőségét matekból, erények terén most már bizonyítottan megtarthatja.
Így végül bizonyos értelemben mindketten nyertesek, de ha belegondolunk, elég nehéz ezt ténylegesen sikernek értelmezni. Egyikük sem érzi túl jól magát a végére: Alexandert rászedték, Zakarias meg egy kicsit sem érti jobban a matekot, mint az elején.

Zárásképpen, csak úgy felsorolásjelleggel itt van néhány tipikus játszma, a szerző által hozzárendelt címmel, a játszma céljával és horgaival.

Hogy a saját jellemző játszmáinkra ráismerjünk, jellemzően az alábbi kérdéseket érdemes feltennünk magunknak:

• Mi történik meg velem újra és újra?
• Hogy kezdődik? Mi történik ezután?
• Hogy végződik?
• Hogy érzem magam a végén? Hogy érzi magát a másik szerintem?
• Mik lehetnek a titkos üzenetek egymás felé?

További játszma-típusokról olvashatunk Eric Berne Emberi játszmák c. könyvében!